Tiniként sokszor estem kétségbe: soha nem fog velem járni senki, nem lesz férjem, családom. Ahelyett, hogy tettem volna azért, hogy ez ne következzék be, csak sopánkodtam. Nem tudtam magam elfogadni szemüvegesként, jó sok túlsúllyal, és inkább tűrtem, hogy csúfolnak, hogy semmibe vesznek, mint hogy a sarkamra álljak és cselekedjek. Alig töltöttem be a második x-et, amikor ez megváltozott.

A sok tipródás helyébe a tettvágy lépett. Rájöttem, hogy míg gyerekként csak álmodoztam arról, hogy másnap reggelre vékony leszek és nem kell szemüveg, fiatal felnőttként már képes vagyok rá, hogy  mindezt elérjem. Az utóbbit könnyedén megoldottam egy kontaktlencsével, az előbbihez már több kitartás kellett. Ahogy csökkent a súlyom, úgy nőtt az önbizalmam. Az a típus vagyok, aki rendszeresen igényli a dicséretet, megerősítést, a verbális vállon veregetést.

Az önbizalommal együtt jöttek a pasik is. És mivel 21. század, ezért az internet segítségével. Akkoriban két dologra használtam a netet: levelezésre és csetelésre. Utóbbihoz senki nem adott használati utasítást, mentem a magam feje után, és visszatekintve mázlistának mondhatom magam, hogy nem kerültem kínos helyzetekbe. Azóta persze számos jó tanács kering a világhálón, hogy mit tegyél, mit ne tegyél, ha interneten ismerkedsz.

Sokan elutasítják ezt a barát- és társkereső formát, pedig ha ésszel és őszintén viselkedünk, akkor igazán kellemes kapcsolatokat alakíthatunk ki. A mai fiatalok jó része már nem személyesen, hanem interneten keresztül, valamilyen csevegő programot használva tartja másokkal a kapcsolatot. A gyors kommunikációnak köszönhetően jóban lehetünk az ország másik felében élőkkel, de akár földrészeket átívelő kapcsolataink is kialakulhatnak. A virtualitás a kapcsolatnak egyben előnye és hátránya is: mivel nem látjuk a másikat, nem kell a szemébe mondanunk a kellemetlen dolgokat, így őszintébbek lehetünk, könnyebben megnyílhatunk. De pont a reakció hiánya miatt, a saját nonverbális üzeneteink háttérben maradása miatt ez a fajta kommunikáció sokszor vakvágányra vezethet. A smiley-k ugyan segítségünkre vannak, hogy a mondanivalónkat árnyaljuk, a szó szerinti jelentést kicsit átformáljuk, de nem biztos, hogy a másik fél ugyanúgy értelmezi a szavainkat, ahogy mi gondoltuk.

Ha jó irányba fejlődik egy virtuális kapcsolat, akkor érdemes - ha van rá lehetőség - személyes ismeretséggé konvertálni, amelynek hangulata nem fogható egy cseteléshez.

Nemrég kaptam egy továbbított levelet. Általában olvasatlanul törlöm őket, továbbküldeni pedig szinte soha nem szoktam. Ez viszont felkeltette az érdeklődésemet, mert ki ne szeretne mindennap 86400 dollárt kapni. A pénz nagy úr. Mint az idő. A levél a jól ismert szólást gondolta tovább: mindennap kapunk 86400 másodpercet, amelynek eltöltéséről nagyrészt mi döntünk, de soha nem vihetjük át másik napra.

„Az idő ingyen van, de megfizethetetlen. Nem birtokolhatod, de kihasználhatod. Nem tudod megtartani, de képes vagy kitölteni. Amit egyszer elvesztettél, soha nem kaphatod vissza.”

Harvey Mackay idézete elgondolkoztatott. Hogyan tudnám még jobban kihasználni az ébren töltött perceket? Hogyan tudnék megfelelni életem összes területén úgy, hogy ez minél kevesebb stresszel járjon? Az ügyes szervezés talán az egyik legfontosabb: eldönteni, mit kell egy nap elvégeznem, milyen feladatokat tudok másokra osztani. Szelektálni kell a fontos és kevésbé lényeges dolgok között. Spórolni az idővel és nem hagyni, hogy a rengeteg tennivaló felőröljön.

Fontosnak tartom azt is, hogy ne csak másoknak, másokért éljünk. Nem vagyunk gépek, akiket reggel felhúznak és megállás nélkül– látszólag – csak hasznosat cselekszünk. Kell néha, hogy megálljunk, képesek legyünk rácsodálkozni a körülöttünk lévő világra, meglátni az apró szépségeket. Legyen valamilyen hobbink, amelyre rendszeresen szakítunk időt, mert ezek a foglalatosságok képesek még több energiát adni nekünk. Így pedig könnyebben túljuthatunk egy unalmas feladaton, kevésbé érintenek meg az apró kellemetlenségek.