Van úgy, hogy megáll az idő, megszűnik a tér. Az egyik legfelejthetetlenebb ilyen emlékem egy irodalomórához kötődik. Ötödik osztály, vizsgatanítás. Hátul az értem izguló csoporttársak, a gyakorlatot vezető tanár és egy főiskolai tanár. Nehezen indul az óra, kicsit kapkodok, izgulok. De mire eljutok az új irodalmi mű felolvasásáig, már viszonylagos nyugalom fog el. Andersen egy meséje a téma: az első sorok olvasása közben még hallatszik pár nesz, aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy a mese varázsa megérintette a gyerekeket. Némelyek hátradőlnek a székükön, mások tenyerükbe támasztott fejjel néznek rám, miközben a mesét olvasom. Talán még az ablakpárkányra szálló kis veréb is elfelejtette, hogy egy kenyérmorzsáért pihent meg ott. Csak az én hangomat hallani, és gondolatban megelevenednek a betűk által rajzolt képek.

Pedig a mese nem mond igazat. Sokszor olyan eseményeket ír le, amelyek nemcsak nem történtek meg, de nem is történhetnének meg. Mégis hibát követ el az, aki azért, mert a mese „hazudik”, kiiktatja azt a gyerek életéből. Amikor mesélni kezdünk a gyereknek, nemcsak a mi hangunk változik meg, jelezve számára azt, hogy kilépünk a valóságból, hanem a gyerek magatartása is: vár a csodára, a rendkívülire; ráhangolódik a mesére. Hasonlót él át a felnőtt, amikor például filmet néz. Miközben tudja, hogy a történet kitaláció, mégis tud együtt örülni, sírni vagy épp bosszankodni a főhőssel. Valódi érzéseket él át így, a nem valódi szituációban. A gyerek ugyanúgy tudja, hogy a mese „csak mese”, mégis szívesen hallgatja.

„A mese azt sugallja, hogy a boldog és tartalmas életet bárki elérheti – de csak akkor, ha nem futamodik meg a veszélyek elől. Mert az igazi identitáshoz csakis rajtuk keresztül vezet az út.”
(Bettelheim)

Sokszor a negatív(nak vélt)  tulajdonságokról kiderül, hogy nem is annyira rosszak, vagy épp van valami más, amivel ellensúlyozni lehet a hátrányos helyzetet. Például hiába próbálkozik a legidősebb és a középső királyfi kiszabadítani a királylányt: attól, hogy idősebbek, esetleg erősebbek, még nem biztos, hogy eszesebbek is. Így egy gyerek, aki azt tapasztalja, hogy gyengébb, mint társai, feszültségoldóként kapaszkodhat szellemi erejébe. A mesében teljesülhetnek a vágyak, elérhetők a célok, de küzdeni kell értük. Az, hogy ezek a célok nem a valódi világ céljai, még nem jelenti azt, hogy a gyerekhez ne jutna el az üzenete: ne add fel, utolsóból is lehetsz első, csak akarni, tenni kell érte!

Elő hát a meséskönyvvel, vagy írjunk saját mesét, és ajándékozzunk a gyerekeknek (vagy magunknak) egy falat csodát!