Többször kacérkodtam már a gondolattal, hogy tetoválást készíttetek, de soha nem szántam el rá magam. Több ok miatt idegenkedem tőle. Egyrészt nem szeretném alávetni magam a fájdalmas eltávolítási procedúrának, ha pár év múlva rádöbbennék, hogy mégsem tetszik a minta. Nem szívesen vetem magam alá fájdalmas dolgoknak, és bizony a tetoválásnak mind az elkészítése, mind az eltávolítása fájdalmas. Mellesleg még fertőzést is kaphatok, hiszen a bőrömet mégiscsak sérülés éri, és ha az eszközök nem megfelelően sterilizáltak, akkor akár a tetoválás mellé még egy HIV-fertőzést is kaphatok „ajándékba”. És nem utolsósorban a természetes bőr látványa sokkal vonzóbb számomra.
Tudom, nem kellene a negatív következményekre alapoznom, és ha jól megválasztom a mintát és a helyet, valamint a szakembert, akkor jól is elsülhet a dolog.
Más irányban nézelődve viszont találtam egy olyan megoldást, amely igazán szimpatikus és bőrbarát. A hennafestés az indiai kultúra szerves része. A hennalevelek szárításával és őrlésével juthatunk hozzá a hennaporhoz, amelyből citromlével és kevés cukorral készíthető el a massza, amellyel a bőrre lehet különböző mintákat felrajzolni. A rajzolást követően meg kell várni, hogy a minta megszáradjon, majd a festék lekaparható. Végleges színét órákkal később éri el, és a minta akár 1-2 hétig is látható marad a bőrön. Mivel a henna úgy „működik”, mint a ruházat, ezért ha nap éri, alatta nem barnul a bőr. Így a festék teljes eltűnése után még megmaradhat a minta, de az eredeti bőrszínnek megfelelő színben.
A hennafestésnek nincs káros mellékhatása, és nem igényel utókezelést sem. Előnye még, hogy a tetoválással ellentétben sehol nem fájdalmas, és ha mégsem tetszik a minta, nem kell pánikba esnünk, hiszen lekopik majd a bőrről. Nem kerül bele a bőr mélyebb rétegeibe, így az elhalt hámsejtek eltűnésével a henna is halványodik.