Az ember rendszerint szerepet alakít, és ez vagy illik a személyiségéhez, vagy nem. Eljátsszuk, hogy boldogok vagyunk, ha ajándékot kapunk, néha még akkor is, ha az ajándék valójában nem okoz örömet. De ez csak kicsi kilépés a saját valónkból. Ha színész vagy, akkor eljátszhatsz gyilkost, kurtizánt, hazugot és lovagot. Bárkit, aki akár a valóságban, akár a képzeletben létezik. De a néző tudja, hogy ez csak fikció, és hagyja magát becsapni, sőt még élvezi is a hazugság által keltett érzéseket.

Létezik egy közeg, ahol bárki felvehet bármilyen szerepet, bármit elhitethet magáról: az internet. Vajon hihetünk-e a fórumokon fel-feltűnő szavaknak? Megismerhetünk-e valakit csak azáltal, amit mond? És vajon inkább vagyunk-e őszinték a világháló leple alatt, mint az életben?

Röpke és nem reprezentatív utánajárásom tapasztalata az, hogy sokan úgy gondolják, az interneten inkább őszinték az emberek, mint a látható életükben. Beszélhetnek olyan problémákról, élethelyzetekről, amelyeket nem vállalnának fel a családtagjaik, barátaik előtt sem. A láthatatlanság, arc nélküliség sokszor jótékony hatású azokra, akiknek kevés az önbizalma, vagy olyan problémájuk van, amelyről úgy gondolják, a társadalom és a szűkebb ismeretségi körük elítélné.

Az őszinteség mellett mégis gyakran hallani netes átverésekről, ferdítésekről. Egyik tipikus esete a társkeresés területe, amikor vonzónak, tökéletesnek, szebbnek akarunk látszani, ezért néhány kilócskát vagy centit ide-oda tologatunk, hátha annyit még el lehet hinni. A merészebbek esetleg egészen más képet töltenek fel magukról, más tulajdonságokat, életmódot tüntetnek fel. A még merészebbek eltitkolnak akár házasságot, gyereket is, és kettős életbe kezdenek. Mi ennek az értelme, ha a valóságban úgyis kiderül a turpisság? Életünk végéig nem tarthatjuk a kapcsolatot az interneten, de talán nekünk is adódhat 15 perc hírnév: amikor olyannak látszunk, amilyenek lenni szeretnénk. És talán ha megkedvel minket a másik, még a „kis” hazugságot is elnézi.

Azonban ha tartós emberi kapcsolatokat szeretnénk, azt nem építhetjük hazugságokra. Ha történetesen szemüvegesek vagyunk, és a másik fél ezt nem szereti, akkor nem fog attól megkedvelni minket, mert kiderül, hogy hazudtunk ebben – csak még mélyebbre ássuk magunkat. Nem azt fogják bennünk szeretni, hogy milyennek szeretnénk látszani, hanem azt, hogy milyenek vagyunk valójában.