Néhány hónappal ezelőtt, egy kissé alkoholmámoros estén egy férfi ismerősöm be akarta bizonyítani, hogy másodlagos nemi jellegeim ellenére nem vagyok nő. Talán az első gyanú akkor merült fel benne, amikor egy közös oktatás alkalmával tréfából feje tetejére állítottam a számítógépe képernyőjének képét. Még furcsább volt, amikor saját gépemről átvettem az irányítást egy számítógép felett. Kételyeinek akkor adott hangot, amikor megettem egy gyros tálat: egy nő csak csipeget, nem eszik. :)

A nőkről és férfiakról kialakuló sztereotípiákat nehéz eltörölni. Alakulnak ugyan, de mennyi időbe telik, hogy ne lepődjenek meg a női katonákon, hogy a kislányoknak autót, a kisfiúknak babát vegyenek ajándékba? Persze felvetődik a kérdés: el kell-e egyáltalán törölni a nemekre jellemző sajátosságokat?

Mitől lesz valakiből férfias férfi és nőies nő? Nem hiszem, hogy csak a neveléstől, de nem is csak a gének határozzák meg. Habár elsődleges nemi jellegeinket tekintve jobbára egyértelmű, hogy nők vagyunk vagy férfiak, idővel a gyerek maga is észreveszi, hogy melyik nemhez tartozik, és hasonlítani szeretne arra, utánozni kezdi. Ha azt látja, hogy egy nő férfias munkát is végez, egy férfi pedig nem riad vissza az általában nőiesnek titulált feladatoktól, akkor ez lesz számára természetes.

A két nem közötti különbségek azonban ettől függetlenül megmaradnak. Egy nőiesebb férfi mindig férfiasabb lesz, mint egy nő. Kapcsolatainkban pedig megteremtjük az egyensúlyt a férfias és nőies tulajdonságaink között. Kiegészítjük egymást, és ketten alkotunk egy egész férfit, és egy egész nőt, még ha nem is vagyunk külön-külön 100%-ban nő és férfi, mert tulajdonságaink keverednek.

Nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s állta a vihar dühét;
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot
és a sors kettészakít.
(Lermontov)