Itt a tavasz, ideje elővenni a tavaly szabadságolt felsőket, szoknyákat, nadrágokat. Régen látott darabok köszönnek rám, és boldogan próbálom fel újra őket. Egészen addig, amíg nem szembesülök a szomorú ténnyel: mintha összementek volna.

Sajnos nem hibáztathatom a mosógépet, a hiba az én készülékemben van. Már látom is magam előtt a karácsonykor, születés- és névnapokon pocakomba vándorló finom falatok kígyózó sorát, nem beszélve azokról a finomságokról, amelyeket azért ettem meg, mert olyan csúnya, sötét idő van odakint, és kell egy kis kényeztetés. Most lelki szemeim előtt minden falat egy-egy zsírpárnácskának felel meg, és szépen elkezdem sajnálni, majd szidni magamat, hogy hogyan lehettem ilyen felelőtlen. Pedig tudom, hogy az emberek hízásra hajlamos csoportjába tartozom.

Aztán megszületik az elhatározás: fogyni kell! Csak épp a megfelelő módszert kellene megtalálni. Ekkor jöhet az internet: keresem a csoda fogyókúrákat, amelyek segítségével 1 hét alatt ledobhatok 10 kilót. Vagy egy hétvége alatt 3-5 kilócskának mondhatok búcsút. Mindezért csupán egy meghatározott étrendet kell követnem. Az agyam kapacitásának körülbelül a 150%-át teszi ki a tervezgetés, bevásárlólista-készítés, a lelki ráhangolódás a megvonásos napokra, így kész csoda, ha feltűnik, hogy van egy párom is esetleg.

Felvirrad a nagy nap, és teljes erőbedobással kezdek bele az önsanyargatásba, majd a kúra végén észreveszem, hogy ugyan tényleg lement pár deka, de egyrészt korántsem annyi, amennyit ígértek, és olyan felfokozott a vágy az édességek, a normális ennivalók után, hogy muszáj megünnepelnem a diétát. A dekák visszajönnek, hozzák a társaikat.

Így megyek végig reményen, sikeren és kudarcokon, amelyek hármasa folyton váltogatja egymást, míg egyszer rádöbbenek a nagy igazságra: kúrázhatok én bármennyit, ha utána mindig visszatérek ahhoz az étrendhez és életmódhoz, amelynek köszönhetem az alakomat. És amint megvilágosodom, már jönnek is az újabb infók: életmódváltás kell. Utánajárok, követem egy híres ember tanácsait vagy magam alakítom ki őket, de az biztos, hogy egyúttal rendszert is viszek az étkezésekbe, jobban odafigyelek a bevitt anyagokra, és ráveszem magam az annyira háttérbe szorított testmozgásra is. Miközben kilakoltatom a zsírpárnákat, az önbecslésem is a fellegekben jár, hogy képes vagyok hosszú távon végigvinni a döntéseimet. Rájövök, hogy a kíméletlen, önmegtartóztatást követelő diéták helyett csak másképp kellett volna hozzáállnom magamhoz, türelemmel várni, hogy a fogyás a maga ütemében haladjon.

És nem változtatni a szokásaimon akkor sem, amikor végre elértem a vágyott súlyt.